I. Az őstörténetKain és Ábel(1Móz 4. fejezet)
Kain és Ábel történetét mindaddig nem érthetjük meg igazán, amíg nem látjuk tisztán az áldozat, ill. a különféle áldozati formák tartalmát, jelképes jelentését. Ezek összefoglalását 3Móz 1-7. fejezeteiben találjuk. A történet szempontjából a bűnért való áldozat és a hálaáldozat bír jelentőséggel. Ezek indítékuk és formájuk tekintetében egyaránt eltértek egymástól. A bűnért való áldozat a bűn felismerésén, a bűntudat kialakulásán és a bűnösség nyilvános elismerésén alapult. Akinek a lelkében mindez meggyőződéssé érett, annak egy ép, hím állatot (rendszerint bárányt) kellett áldozatként bemutatnia. Ezzel jelképesen kifejezte az „Istennek ama Bárányába” (Ján 1,29) vetett hitét, aki mint Megváltó, helyettes áldozatával és halálával megmentheti a bűnbánó bűnöst a bűn jogos büntetésének hatálya alól. A hálaáldozat - az előbbitől eltérően - az Isten sokféle földi áldása fölött érzett öröm és hála kifejeződési formája volt, és elsősorban termények, élelmiszerek formájában került bemutatásra, mint amelyek az isteni gondviseléstől rendelt termő erők gyümölcsei. A történet szerint Ábel az előbbi, Kain az utóbbi formában mutatott be áldozatot.1 A megváltás lényegét, a helyettesítés eszméjét magukban hordozó áldozatok kezdettől fogva ismertek voltak,2 akkor is, ha rendszerezett formában csak jóval később, Mózes korában kerültek lejegyzésre.3 Isten egyetlen nemzedéket sem hagyott bizonytalanságban az üdvösség útja felől! Kain és öccse, Ábel minden jel szerint eltérő indíttatásból követték szüleik hitét. Ábel áldozata - hite és őszintesége miatt - Isten szemében becsesebb volt Kainénál (Zsid 11,4), amit az idősebb testvér féltékenyen vett tudomásul (1Móz 4,5). Míg tehát Ábel áldozata a bűnösség, a megváltásra szorultság tudatát fejezte ki, addig Kain lelkében csupán hála élt - ha élt egyáltalán -, de hiányzott a bűnfelismerés és a bűnbánat. Ha Isten mindezzel együtt elfogadta volna az elsőszülött fiú áldozatát, akkor ebben a végzetes tévedésében erősítette volna meg. Így tehát elsősorban éppen Kain érdekét szolgálta az az elutasítás, amit ő nem tudott sem megérteni, sem feldolgozni. Isten látta a torz, helytelen reakciókat, amelyek az elutasítás nyomán ébredtek Kain lelkében, és megpróbálta megakadályozni azok kibontakozását: „És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra, és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.” (1Móz 4,6-7) Ezek a szavak a figyelmeztetésen túl az élet egyik legfőbb értékére irányítják a figyelmet: „emelt fővel járni”. Ez a becsületes, igaz élet legfőbb jutalma, amit rendszerint csak akkor becsülünk valódi értéke szerint, amikor már elveszítettük. Ugyanakkor a kísértés természetét is érzékletesen fejezik ki ezek a szavak: „az ajtó előtt leselkedik”, hogy az első adandó alkalommal besurranjon az életünkbe, és megfertőzze, tönkretegye azt. Sátán nem nyíltan támad, mert akkor könnyebb lenne elutasítani. Isten látta, hogy a belső békétlenség, a harag, amivel Kain is küzdött a lelkében, kifejezetten melegágya a rossz, helytelen döntéseknek. Erre kívánta figyelmeztetni Ádám és Éva első gyermekét, de hasztalan. Isten óvása, figyelmeztetése ellenére is bekövetkezett az újabb bűn, méghozzá a legkirívóbb formában - gyilkosság, testvérgyilkosság formájában. Milyen megrázkódtatás lehetett Ádámnak és Évának látni, hogy egyik fiuk meghal a másik kezétől! Ekkor érthették meg azt, amit máig is sokan hitetlenkedve fogadnak: látszólag jelentéktelen volt az első engedetlenség, mégis alkalmas volt arra, hogy megnyissa a zsilipeket a rossz áradata előtt, ami egyre rohamosabban burjánzott el, mint egy „gazdag lombozatú vadfa” (Zsolt 37,35). Nem kellett hozzá sok idő, csupán egyetlen emberöltő, és máris a legsúlyosabb formában jelent meg a bűn! Miért ölte meg Kain Ábelt? Mi az, ami az ő számára is igazolhatott egy ilyen súlyos tettet? A Biblia válasza leleplezi a bűn irracionális, értelmetlen és méltánytalan voltát: „Mivel az ő cselekedetei gonoszok voltak, a testvérééi pedig igazak.” (1Ján 3,12) Azaz nincs válasz, nincs logikus magyarázat. A rossz egyszerűen nem tudja elviselni a jó jelenlétét (vö. 2Tim 3,12). Isten következetes, a körülményektől és az adott személy „érdemeitől” független mentő szándékát bizonyítja, hogy Kaint nem csupán előzetesen figyelmeztette és próbálta visszatartani, hanem a tett elkövetése után sem hagyta magára. Az első emberpárhoz hasonlóan őt is tapintatos kérdéssel kereste meg, olyan kérdéssel, amivel gondolkodtatni és a lelkiismeretét ébresztgetni kívánta: „És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel, a te atyádfia?” (1Móz 4,9/a) Kain azonban nem tört meg, hanem pimasz, cinikus, hazug, elutasító választ adott: „Ő pedig mondta: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?” (1Móz 4,9/b ) Csak akkor mutatott némi sajnálkozást, amikor bűnbánat hiányában elhangzott fölötte a számkivetés ítélete: „Akkor mondta Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.” (1Móz 4,13) Ez a sajnálkozás azonban egyértelműen nem a tettének, hanem a tette következményének szólt. Nem az elkövetett és jóvátehetetlen bűnt, testvére halálát fájlalta, hanem saját magát sajnálta a büntetés hallatán.
1 Látszólag kézenfekvő, hogy ki-ki a maga foglalkozása szerint vitt állatot vagy terményeket az Úr színe elé. Azonban az áldozat mibenlétének és formájának jelképes jelentése volt, így - amennyiben ez igényként merült volna fel - egymás között cserélhették volna Istennek szánt felajánlásaikat. 2 Már Ádám és Éva is ismerték a megváltás ígéretét és az erre emlékeztető áldozatot (l. 1Móz 3,15, ill. az előző pont magyarázatát). A Szabadítóra vonatkozó ígéretet és az áldozati rendszert áthagyományozták utódaikra, akik - az életkorokat figyelembe véve - hosszú évszázadokon keresztül első kézből ismerhették meg a teremtés, bűneset és evangélium szavait. Ádám és Éva első gyermeke, Kain, nevében is hordozta az Istenhez visszatérő ember reménységét: „Nyertem férfiat az Úrtól v. Urat.” (1Móz 4,1) 3 Arra, hogy a később írásba foglalt rendelkezések korábban, kezdettől is hatályban voltak, más példákat is találunk a Bibliában:
|
