I. Az őstörténet

Gyakran felmerülő kérdések

Hanganyag:

01. Bevezetés / Az őstörténet (1 Móz 1-11)

1. Holt terülhetett el az Édenkert a mai földrajzi fogalmaink szerint?

1Móz 2,10. 14 négy folyó nevét említi, amelyek erről a területről eredtek. Ezek közül ma kettőt tudunk beazonosítani: az Eufrátesz ma is ismeretes, a Hiddekelt pedig Dán 10,4 is említi, és ez - egyéb földrajzi hivatkozások alapján - egyértelműen az általunk Tigrisként ismert folyót jelenti. Ezt figyelembe véve, a két folyam vidéke, az egykori Mezopotámia, tehát a mai Irak területén lehetett az Édenkert.
Akkor is ezt valószínűsíthetjük, ha figyelembe vesszük, hogy az özönvíz alapvetően átalakította a felszíni és domborzati viszonyokat, hiszen a korábban ismert nevek ismételt alkalmazása arra utal, hogy a megváltozott folyómedrek is lényegében azonos földrajzi területen feküdtek - igaz, ekkor már csak a kettő jelentősebb a négy közül.

2. Ábel megölése után kitől szaporodott el az emberiség, azaz kit vett feleségül Kain, és hogyan volt lehetséges testvérek házasságkötése?

A Biblia kezdetben látszólag egyáltalán nem tesz említést leánygyermekek születéséről, csupán közli, hogy „Kain ismerte az ő feleségét...” (1Móz 4,17). 1Móz 5,4-ben azonban már azt olvassuk, hogy „Ádám... nemzett fiakat és leányokat”.
Annak az oka, hogy a Biblia alig tesz említést a lányokról, a korabeli társadalmi szemléletben és értékrendben keresendő, ami gyakorlatilag az egész Biblián végigvonul, és érezteti hatását. Ti. a férfiak társadalmi szerepét, jelentőségét és felelősségét többre értékeli. (Ez a jelenség nem is olyan régen még nálunk is ismert volt.)
A probléma másik oldala a vérfertőzés, azaz a vérszerinti testvérek házasságkötése, amelyből köztudottan nagy valószínűséggel fogyatékos utódok születése várható, ezért a mai polgári törvények tiltják is. Itt ismét a Biblia szemléletét kell figyelembe vennünk, amely gyökeresen eltér az általában uralkodó történelemszemlélettől. Az evolúciós felfogás szerint egy folyamatos fejlődés, felívelés jellemzi az emberiséget és annak történelmét, míg a Biblia ennek éppen az ellenkezőjéről, a szüntelen és egyre erősödő hanyatlásról beszél, amelynek kiindulópontja a kezdeti tökéletes állapot volt, és gyökere az erkölcsi hanyatlásban keresendő, de bizonyos vonatkozásokban az anyagi világra is kihat (l. pl. „Átkozott legyen a föld temiattad... Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked...” 1Móz 3,17-18). Így azok a ma ismeretes rendellenességek, amelyek testvérházasság esetén az utódok genetikusan meghatározott megbetegedései hátterében meghúzódnak (a sérült DNS, amely a különböző örökletes tulajdonságok átörökítésért felelős molekulalánc), minden bizonnyal ismeretlenek voltak egy olyan világban, ahol „minden igen jó” volt, ill.amikor még éppen csak megindult a romlás folyamata a bűnesetet követő időkben. Hogy a Biblia üzenete ebben a vonatkozásban is mennyire valószerű, éppen az bizonyítja, hogy Mózes idejére - i. e. XV. sz., azaz kb. 2500 évvel a teremtés után később - már ugyanúgy megjelenik a testvérházasság tilalma, ahogyan az napjainkban is ismert (3Móz 18,6. 9). Ebből kitűnik, hogy a Biblia előtt sem ismeretlen a jelenség és az általa hordozott veszély, de arra is utal, hogy ez nem volt mindig így.

Megjegyzés: Gyakran találkozhatunk a bibliai kijelentések és a tudomány eredményeinek összehangolására vagy éppen egymást kizáró voltának bizonyítására, ellentétbe állítására irányuló próbálkozásokkal. Azért is valószínűtlen, hogy ezek eredményre vezetnének, mert a két megközelítési mód teljesen különböző, tehát egy bizonyos ponton túl ezek a kísérletek nem járhatnak eredménnyel. A Biblia nem a tudományos kételyek kizárásának vagy minden felvetődő kérdés megválaszolásának igényével íródott. Ami elvárható, hogy belső konzisztenciát, összhangot találhatunk benne, azaz ne kerüljön önmagával ellentmondásba. Ez nem is kis kívánalom, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tudományos elméletekről mindez nem mindig mondható el.

3. Valósak lehetnek-e az 1Móz 5. fejezetben olvasható életkorok?

Igen, az ugrásszerű csökkenés okai az özönvíz után nyilvánvalóan kedvezőtlen irányba változott életfeltételek lehetnek.

1.2. ábra. Az életkorok csökkenése az özönvíz után

4. Az 1. és 2. fejezetben olvasható beszámolók eltérő időrendje

Az 1. és 2. fejezetben a különböző állatfajok és az ember teremtésének eltérő időrendje figyelhető meg. Valójában az előbbi fejezet hangsúlyozottan az események krónikájára helyezi a hangsúlyt, míg az utóbbi az olyan különösen fontos összefüggéseket kívánja megvilágítani, mint a társkapcsolat hasonlíthatatlan volta, a boldog emberi élet előfeltételei (engedelmesség, munka) stb.

5. Kik voltak az 1Móz 6,2-ben említett „istenfiak”?

A szóban forgó bibliaverset gyakran úgy értelmezik, hogy valamilyen természetfölötti lények egyesültek az emberiség egyedeivel, és ennek következtében egy új, „átmeneti faj” jött létre, amelynek döntő szerepe volt a bekövetkező katasztrófa előidézésében.
Az ilyen keveredés nem ismeretlen a mitológiában, a Bibliától azonban teljességgel idegen.
Az efféle értelmezés látszólagos támpontját az akkor éltek testi-lelki képességeinek rendkívüli volta és ennek hangsúlyozása jelentheti (1Móz 6,4). Talán ezért használja a Biblia az akkor élt emberekre az „isten fiai” kifejezést, amit azonban más helyen, minden más emberrel, mint Isten képmására formált egyeddel kapcsolatban is alkalmaz (Zsolt 82,6). Emlékeznünk kell azonban arra, hogy már Ádám óta feltűnően hosszú életkor jellemezte az embereket, tehát ezek a mai szemmel nézve „rendkívüli” adottságok akkoriban természetesek voltak. Az itt szereplő „Istennek fiai” kifejezés ugyanakkor minden időben jelentette Isten lelki gyermekeit, a „hívő maradékot” is (Róm 8,14). A vízözön előtti korban egyszerűen Séth leszármazottaira, mint Isten és az igaz hit követőire vonatkozik, míg az „emberek leányai” nyilván a nagyon is emberi ágra, Kain leszármazottaira utal, akik eredetileg ugyan elkülönültek a többiektől (1Móz 4,16), de később újra a séthiták közé keveredtek. Ez azután az általános hanyatlás, a kaini befolyás erősödése és az erkölcsi romlás útkészítőjének bizonyult.

Régészeti emlékek

A korszak sajátosságaiból adódóan (ti. az özönvíz teljes körű pusztítása) tárgyi emlékekre nem is számíthatunk. Annál feltűnőbb azonban, hogy a szájhagyomány révén fennmaradt, az egész föld víz általi pusztulásáról szóló elbeszélések milyen nagyfokú hasonlóságot mutatnak a bibliai beszámolóval. Erre a példa az alábbi részlet az i.e. 200 körül keletkezett Gilgames-eposzból, a XI. tábláról:

„Éa nádkunyhóba kiáltott:
Kunyhó, nádkunyhó, nádkunyhófal - nádkunyhó halljad, fala tudd meg!
Surripak férfia, te jámbor! Ubar-tutu bölcs fia! Bontsd le
az ékes házat, melyben annyi sok öröm és gond vala részed;
bontsd le a házat mindenestül, építs erős hajót helyette;
bordája, árboca megálljon, még ha ég és föld összedől is!
(...)
Pontos mérték szerint építsd meg a hajót: se széle, se hossza
hajszálnyit nem térhet el attól, amit veled parancsként közlök.
(...)
Mihelyt a reggel fénye feljött, tenni kezdtem Éa parancsát.
Négy napom telt el házbontással, négy éjszakám telt rombolással,
hajóm hosszát és szélességét ötödnapon végre kimértem.
Falát százhúsz rőfnyi magasra parancs szerint fölvonnom kellett,
szintúgy százhúsz rőf széle-hossza.
(...)
Hat fedélzetet választottam el rajt, mindegyikét hét-hét részre
osztottam.
(...)
Egy-egy párt az élő fajokból rekeszes belsejébe zártam
s én magam is rokonságommal, s nagyszámú kedves emberemmel,
szolgákkal és kézmívesekkel odaköltöztem a hajóra.
Gondom volt rá, hogy bár egyetlen hasznos ipar ki ne maradjon!
Zsúfolásig terhelve állott a bárka, melyet építettem.
(...)
Néztem az ítéletidőt, mely Surripak végét jelentette
s láttára félelem fogott el.
(...)
Álló napig zúgott-morajlott a déli szél, sziklákat döntött,
sarkát a víz szügyébe vágta s korbácsával habosra verve
addig űzte-hajtotta, míg csak ágaskodva a hegyre nem tört.
Zilált sörényű harci ménként szembeszökve, vadul sodorva,
hullám zúdult az emberekre, akik lentről mindegyre följebb
szöktek az ár elől s a csúcson tehetetlenül megrekedtek.
Fojtó gőzök lepték el őket; olyan sötét volt, mint a zsákban;
a fellegtől és szélzúgástól nem látták, nem hallották egymást
s oly sűrű homály takará el a földet, hogy az istenek se
tudhatták, mi történik ott lenn.
(...)
Hetednapon elült az orkán, a tenger vize visszagördült
medrébe s nem hullámzott többé - végeszakadt a vízözönnek!
Kikémleltem hajóm nyílásán: láthattam a szélcsönd derűjét
s azt is, hogy bomló televénnyé változott, ki még nem is oly rég
örömben s gondban sürgölődött... Mint lapos tető,
a mezőség éppolyan kopasz és sivár volt. Sehol, sehol semmilyen élő!
Megnyitottam az ablaktáblát: az erős fény szemembe vágott.
Akkor a földre hanyatlottam, alig bírtam elvánszorogni
a nyílástól, sajgó szememből a könnyek arcomra lefolytak...”

(Gilgames - Agyagtáblák üzenete, Európa Könyvkiadó,
Bp., 1966, 148-152 .l., fordította: Rákos Sándor)

A vízözönt túlélő Noénak megfelelő személy a Gilgames-eposzban Um-napisti. Az alábbi fennmaradt költemény mutatja, hogy igaz emberként élt emléke Mezopotámiában, és ilyen szintű erkölcsi tanításokat vallott:

„UM-NAPISTI” tanácsaiból

„...Ha bölcs vagy, ésszel élj, jól sáfárkodj a szóval,
okkal nyisd föl a szád, mint drágaköveket,
melyeknek értéket épp ritkaságuk ád!

Sértőt, gyalázkodót messzire elkerülj,
s magad se szólj soha félvállról senkihez!

Ne tégy rosszat ellenségeddel!
Rossz tett helyébe jót cselekedjél!
Ellenségeid iránt irgalmas légy!

Igazságos légy még azok iránt is,
akik bántanak és szorongatnak!
Ám hadd örvendjenek csak fölötte azon,
hogy te a rosszat jóval fizetted vissza!

Soha ne járj a rosszak tanácsán!

Halld meg a szíved súgásait:
gőgösen fölöttük állván, őket meg ne vessed, -
ott fönn az isten, istenük, haragszik,
Samas haragszik - bízd csak rá a bosszút!

Kenyeret szelj az éhezőnek,
bort ölts a szomjúhozónak,
a szűkölködőt fölruházzad,
tiszteld az alamizsna-kérőt -
ott fönn az isten, istene, örvend,
Samas rvend - jóval fizet a jóért!

Segíts a segítséget-kérőn,
tégy jót mindig-örökké!

Szolgáidat túlságosan meg ne terheld!

Mocskos beszéddel szádat meg ne fertőzd:
tiszta legyen szavad, gondolatod!
Gonoszt ne szólj soha senkiről:
csak szépet és jót, bárki kérdez is!

Nyelvedre béklyót rakj, szádra lakatot tégy:
a felrobogó szókat tanuld meg visszafogni!...”

(Gilgames - Az agyagtáblák üzenete, Magyar Helikon,
1963, 116-118. l., fordította: Rákos Sándor)