1. | Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is. |
2. | Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. |
3. | Mert ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg. |
4. | Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve. |
5. | Mert kiki a maga terhét hordozza. |
6. | A ki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával. |
7. | Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. |
8. | Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet. |
9. | A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk. |
10. | Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel. |
11. | Látjátok, mekkora betűkkel írok néktek a saját kezemmel! |
12. | A kik testre szépek szeretnének lenni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre; csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldöztessenek. |
13. | Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek. |
14. | Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak. |
15. | Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés. |
16. | És a kik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izráelén. |
17. | Ennekutána senki nékem bántásomra ne legyen; mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben. |
18. | A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel atyámfiai! Ámen. |