1. | És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére. |
2. | És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt, |
3. | A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta őt senki sem lekötni. |
4. | Mert sokszor megkötözték őt békókkal és lánczokkal, de ő a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. |
5. | És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. |
6. | Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula, |
7. | És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. |
8. | (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből.) |
9. | És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. |
10. | És igen kéré őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről. |
11. | Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala. |
12. | És az ördögök kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be. |
13. | És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe. |
14. | A kik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt. |
15. | És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngős ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének. |
16. | A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel, és a disznókkal. |
17. | És kezdék kérni őt, hogy távozzék el az ő határukból. |
18. | Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős kéré őt, hogy vele lehessen. |
19. | De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad. |
20. | El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának. |
21. | És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett. |
22. | És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék, |
23. | És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen. |
24. | El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt. |
25. | És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala, |
26. | És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett, |
27. | Mikor Jézus felől hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját. |
28. | Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok. |
29. | És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából. |
30. | Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat? |
31. | És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem? |
32. | És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte. |
33. | Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. |
34. | Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. |
35. | Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? |
36. | Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. |
37. | És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. |
38. | És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót. |
39. | És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik. |
40. | És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala. |
41. | És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl. |
42. | És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkozának. |
43. | Ő pedig erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni. |