Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.