<< >>

Zsoltárok könyve 77. rész

1. 
Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
2. 
Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
3. 
Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
4. 
Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
5. 
Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6. 
Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
7. 
Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8. 
Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
9. 
Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
10. 
Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.
11. 
És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
12. 
Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
13. 
És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
14. 
Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
15. 
Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
16. 
Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
17. 
Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
18. 
A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
19. 
Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
20. 
Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
21. 
Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.


 
 
Előző fejezet   << Lap teteje >>   Következő fejezet