| 1. | Felele pedig Jób, és monda: |
| 2. | Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. |
| 3. | Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig. |
| 4. | Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel. |
| 5. | Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. |
| 6. | Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám! |
| 7. | Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre! |
| 8. | Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre. |
| 9. | Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom. |
| 10. | De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany. |
| 11. | Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el. |
| 12. | Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát. |
| 13. | Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi. |
| 14. | Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála. |
| 15. | Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. |
| 16. | Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. |
| 17. | Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?! |
