1. | Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében. |
2. | Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?! |
3. | Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod? |
4. | Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát? |
5. | Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai? |
6. | Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz. |
7. | Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson! |
8. | Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?! |
9. | Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem? |
10. | Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem? |
11. | Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. |
12. | Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet. |
13. | De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban: |
14. | Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem. |
15. | Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra! |
16. | Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám. |
17. | Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem. |
18. | Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem! |
19. | Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna! |
20. | Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé, |
21. | Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe; |
22. | Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség. |