1. | Jób pedig felele, és monda: |
2. | Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! |
3. | Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. |
4. | Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. |
5. | Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? |
6. | Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek? |
7. | Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! |
8. | Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; |
9. | És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! |
10. | Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. |
11. | Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! |
12. | Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é? |
13. | Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?! |
14. | A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. |
15. | Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok. |
16. | A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög; |
17. | Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. |
18. | Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek. |
19. | Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek. |
20. | Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak. |
21. | Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. |
22. | Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? |
23. | Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? |
24. | Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem. |
25. | Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok? |
26. | Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! |
27. | Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?! |
28. | Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? |
29. | Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. |
30. | Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot? |