| 1. | Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. |
| 2. | Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám. |
| 3. | Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. |
| 4. | Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. |
| 5. | Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. |
| 6. | Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. |
| 7. | Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: |
| 8. | Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? |
| 9. | Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre? |
| 10. | Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela. |
| 11. | És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott. |
| 12. | Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; |
| 13. | És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. |
| 14. | Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? |
| 15. | Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat. |
| 16. | Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela. |
| 17. | Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának. |
| 18. | A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak. |
| 19. | Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. |
| 20. | Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. |
| 21. | Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. |
